Még csak október vége volt, amikor Panka, a kis zsiráflány fura illatot érzett a levegőben. Számámra elég sok új illat volt az utóbbi időben, hiszen nemrégen született meg. De ez olyan más illat volt. Olyan nedves, kicsit csípős és kifejezetten hideg. Édesanyja csak úgy hívta: téli levegő. Elmesélte Pankának, hogy van olyan időszak, amikor vagy nagyon sok víz esik le fentről az égből vagy olyan nagyszemű hidegcsepp. De elmúlik. Minden elmúlik-állapította meg Panka édesanyja. Éppen erről az élményről kezdett mesélni, amikor egyszercsak az égből nagy pelyhekben kezdett esni a hó. Panka nagyon megijedt és rögtön édesanyja testmelegére vágyott: a biztonságra, aki azt mondta Pankának:
-Drágám. Erről beszéltem. Ezt hívják úgy, hogy hó. Hideg, kicsit vizes, de gyere ide az árkádok alá, innen nézve csodálatos.
-De anyu én félek.-felelte szelíden Panka.
-Nincs mitől tartanod. Éppoly természetes, mint ahogy nyáron süt a nap.
-Jójó, de én félek.
-Gyere kicsim ide az árkádok alá és nézzük egy kicsit innen és meg fogod látni, hogy nincs mitől tartanod és milyen varázslatot küld az ég.
Panka édesanyjához bújva figyelte az új jelenséget és amikor már megszokta a hó jelenlétét, élvezni kezdte nézni.
-Néz anya, ez olyan tiszta és nem csak leesik a földre, hanem könnyeden esik alá az égből.
-Na ugye, megmondtam én neked.
-Anya, én ezt úgy elmondanám apunak. Keltsük fel, mutassuk meg neki, mert ezt látnia kell.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet felkleteni, de tudod mit? Miért is ne?
Panka már sietett is édesapját felkelteni, mert úgy érezte, semmit nem ér a szépsége a hónak, ha nem oszthatja meg azzal, akit szeret.
Róbert, az édesapa kicsit álmosan és morgósan vette tudomásul, hogy Panka ébresztgette őt:
-Apa! Apa! Gyere gyorsan! Nagyonb szépen esnek nagy fehér pelyhek az égből. Gyere menjünk ki, hogy ránk essen.
Róbert nagyon álmos volt, de tudta, hogy amikor ő volt gyermek és először látta meg a havat, akkor ő mit érzett és pont úgy szerette volna megosztani szüleivel, szerettével ezt az érzést, mint most az ő lánya. Csakhamar erőt vett magán, és elindult Pankával a hóra. Még nem maradt meg, de a pelyhek érintették foltos bőrét, és látta gyeremke szemében az örömöt. Úgy érzete, nem lehet nála boldogabb ember a földön. Csak az apukája lehetne itt, hogy ő is megoszthassa élményét vele, de sajnos már nem lehet vele.
Egy órányi hóesés után Panka csillogó, nagy barna szemeit látva sírni kezdett. Vegyül a szeretet, a boldogság és hiány érzése benne.
Panka még most is játszana a hóban, ha Róbert nem aggódott volna gyeremkéért, hogy fázik, ezért visszahívta a meleg istállójukba és szeretetteljesen behálózták szülei Pankát, míg Panka mély álomba nem szenderült…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: